Utolsó tavasz

2010 december 31. Az utolsó nyugodt visszatekintés. Nem kedvencem a múlton való rágódás, töprengés. Valami most mégis azt súgja, hogy gyerünk gyerünk....nézzünk csak kicsit hátrafelé. Hátrafelé, de mégis szépen, okosan. Jól fog esni.

Első hó
2011-et írtunk már. Áttáncoltuk magunkat. Mind. Otthon. Kisvárosban, sokan. Örültem Nektek, mégis fejemben járkáltak az itteni Csodák, Csodamorzsák. Tudtam hol vannak. Jó helyen :) Az év első napja maga volt a Paradicsom :D 24órán keresztül csak feküdtünk az ágyon és mintha a világban fetrengenénk, éltünk...ÉLTÜNK csupa nagy betűvel. A nevetéstől hasfájás a kedvenc. Ott és akkor 100%osan elhittem, hogy ez örökre ennyire jó lesz. Mondtam és vallottam szívből az örökkét, pedig nap mint nap megtanulom, hogy nem létező.
Januárunk első felében újra helyet bérelt kis fejemben a jól ismert Időgép-gondolat. Mintha a kedvencem lenne... Kedvenc gyűlöltségem. Menni, menni akartam vissza, pedig volt ám itt annyi minden. A Minden pedig segített. Tompította furakodó Időgép barátunkat. Hideg volt, mi mégis megittuk azt az üveg bort a jól megszokott helyen, hogy aztán végigsétáljunk az Arany János utcáig és lemenjünk a szeretésbe. Akkor jöttél le utoljára Te is. Szép utolsó volt. :) Dobok szóltak akkor még minden szerdán.
Utolsó hideg
Az év második hónapja tartott már, mikor kezdett megcsillanni valamicske reményfolt. Ideje volt, hiszen már magam is nyűgnek éreztem magam a saját nyakamon. Fél év meghalás újraéledés sorozat...nahát kérem mi ez?! Február 5-e volt. Fél órával előbb odaértem a Déli pályaudvarra. Soha nem csináltam olyasmit amit aznap. Nem vagyok olyan teremtés, aki pár részegentalálkozás és msn beszélgetések után leutazik valakihez. Csodálkoztam magamon, de nem éreztem helyét akkor a gondolkozásnak. Szép hétvége volt. Olyan MIféle hétvége. Semmit nem csináltunk, mégis annyi mindent. :) Hazafelé az elkezdődött valami érzés kísért. Mosolyogtam. Mióta nem is? ...    
Februári virágokkal találkoztunk a Margitszigeten. Egyik Kincsemmel sétálva punsfolyást nézegettünk. Rátalálást rátalálás követett. Kapcsolódás kapcsolódás..... én nyílok vagy ők? Mi történik? Nem értette semmit és mégis, mintha rám öntötték volna velük együtt a világegyetem összes örömporát.
Hatalmas dobolás. Életem egyik legkinyílóbbika. Meg is volt a hatás... Elengedés kipipálva. Miket nem gondol a naiv lélek?:) Suli is ment gőzerővel. Újultan. Mosolyok, mosolyok..... teljességérzés. Aztán hát Afteroztunk. Egy év után ismét ugyanott. Bohóckodás, Indiánkodás, és első meglátás. Szüleim összetalálkoztak:) Én pedig egy döggel az oldalamon tértem haza.....Döggel, kígyóval aki keblenmelengetést kapott onnantól kezdve. Ki ne hagyjam innen életem első csakúgy spontán koncertjét. Az akkor még nem apám apám jóvoltából. Láttam színesen világító váltakozó épületet a hídról éjszaka, és úgy tudtam neki örülni, mintha megnyertem volna a lottót. (Nem tudom miért az ilyen kis dolgok maradnak meg)  Jajj, majd' elfelejtettem: ez az a hónap mikor AngyalPolip szerelem született :)
Első tavaszi
A tavaszunk legelső szerdáján betért hozzánk Alkony. Aztán megint...és megint:) Szerettem volna ha itt ragad. Elrohant. Szokott. Akkor még csak tanultam Alkonyul.
Közben Kincsem mélyebbre és mélyebbre ment. Belefordult, megélt. Engem pedig a tehetetlenségérzés mardosott belül.  Angyalunk érdekesen sikeredett születésnapja után pedig lebetegedtem, akkor még nem apám szintén. Ketten betegültünk és mélyültünk, süllyedtün befelé ettől rendesen. Volt haszna, kijelenthetem. Idecsalta a makacsul nem múló betegségem Alkonyt. Sajtot is szúrtunk:) Mi meg gyógyultunk, akkor még nem apámmal:) A célt elértük, 11-ére egészségesnek mondtuk magunkat. Irány a Hunnia. Alkony és a Tücsök zenél. Metróval befutott ő is, a kalap pedig a másik ő fejére került. Sorsdöntő volt. A következő 2 nap is. Balassagyarmat Alkonnyal. Kinyílás, megértés, születés, hallgatás, rájövés...ablaknyitogatások. Márciusunk 14. napján  Anyu Apu. Másnap Margitszigetelés. Meghalásjövést éreztem de elnyomta az örülés. Sajnos nem sokáig...Ballépés. Eltávolodás. Értelmetlen volt. Talán megijedtem...talán féltem igazán....Egyedüllét. Elengedtük. Ebben a hónapban megint Érdeltünk immáron hárman.
Meg azt is mondták, hogy csoda vagyok...én még mindig a hálózatban hiszek csak ...
Hát...na meg a hónap végén építettem. Olyan érzéseket és mindenséget, ami megőrjít erőt ad és visz előre. Csodát láttam. Hiszek még benne most is, csak sokkal lágyabb szinten.
Bolondoké
Felpörgött minden és csak történtek, történtek körülöttem az események és vittek magukkal. Úgy nagyon erősen.Hullámvasút effekt üdvözlet:) Ismét találkoztunk. Büszkeségáradás ezerrel, 9-én Apám kiállítása megnyílt. Csodapillanatok voltak. Nameg akkor volt az az éjszaka is. Zöld lámpa mi?:D Mesélés mesélés simogatás simogatás ölelés ölelések sok sok simogatás bújás bújás....szerintem szeretethiány. Biztos az volt. Kaptál viszont. Sokat.
Bolygóraérkezésem napját a Gellérthegy tetején Nagynénémmel és egy üveg borral töltöttem. Este pedig a családdal. :)Buborékokat fújtunk és sokat nevettünk. Szeretés volt. Gyomorgörcsökben úsztam még mindig Tőled. Vicces ezt most már leírni, de hát...így volt:)
Hétvégén hazajöttetek velem. A furcsaság, a boldogság, a szenvedés, a kacajok, a gyűlölet, a csoda, a megvetés, a csalódás, a hihetetlenség volt. Minden volt. Annyira minden. Megjelent. Visszajöt és félelmetes volt. Átváltozott. Miért csináltad ezt? Viszont leromboltuk a rózsaszín ködöt. Üdvözlet a való világban. Hajrá...menni fog. Sajtolós tejfölős napok következtek. Lent voltam, nagyon lent, de ők itt voltak és húztuk fel egymást. Igen, igen...még a szerelmeseknek sem rózsaszín a 24 óra. Én viszont megrekedtem. Nagyon. Utazás ismét. Meggyógyulás. Egybeolvadás.
Minden rendben érzés. Tanulás. Sok sok tanulás. Elbukás és megértés. Hatalmas érzésekből tanulás. Ilyen ez.
Utolsó tavaszi
Május. A most. Egybenlevés. Persze nagy elbukásokkal együtt. Tartjuk egymást. Hihetetlen, hogy tényleg lehet szeretetből élni. Az is hihetetlen, hogy végigfutsz az agyamon, emlékképek kavarognak, csak egy pillanat az egész és csörög a telefon. Te vagy az. Mosoly. Nyugodt vagyok így is úgy is...család innen pár méterre. Nevetnek.



(Közel sincs benne ebbe az egészbe a minden.Nagyon fontos történések is kihagyásra kerültek. Nem baj. Azt hiszem nem baj...nem tudom miért nem érzem bajnak....nyugodt vagyok)